– A vak koldussal a piactéren találkoztam – vette fel a történet fonalát Seherezádé a következő éjszakán. – Néhány dirhemet dobtam neki. „Köszönöm, jó uram!”, hálálkodott a pénz csilingelését hallva. Szóba elegyedtem vele, felfedvén, hogy a nagyvezér lánya vagyok. Akkor mondta el a történetet, amibe előző este belefogtam.

– Így álltam itt, mint most – kezdte a vak –, alamizsnára várva, és bárkit néhány dirhemért felmagasztalva. Egyszer csak mellettem motyog valaki. Még verset is fabrikált, mert költőnek sem volt utolsó: „Szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak.” Egy fabatkát dobott a tányéromba, aztán megragadta a karomat. „Vezess a hordóhoz!” Így vezettem a világtalant én, a vak. A piactér közepén megtorpant. „Nézz rám! Milyennek látsz?”, kérdezte. „Szépnek és bölcsnek!”, válaszoltam őszintén. „Jól feleltél. Segíts fel erre a hordóra!”

Beszélni kezdett. Először halkan, de mivel nem figyeltek rá, kiabálni kezdett. „A hatalom mindent ellop tőletek!”, ismételte. Az emberek csodálkoztak. Nem ez az ember magasztalta még tegnap a kalifát?

(...)

https://demokrata.hu/velemeny/mese-5-1137499/

Ungváry Zsolt Jobbszél-jegyzete a Demokratában és a demokrata.hu-n.