A szlovák nyelvtörvény szerint megbüntetnek mindenkit, aki nem beszéli tökéletesen az irodalmi szlovákot. Ezért jól meg kell gondolni, ha hiányos tót tudással Slovenskóba indulunk. Sajnos, madarski emberke kénytelen Kosicére zarándokolni, ha Frantisek Rakoczit vagy Zrínyiová Ilonát akarja kukucskálni. Innen csak egy ugrásocska Presov, ahol Caraffa (digó nevet szabad vajon használni, vagy legyen inkább Karafski?) nagy irtást rendezett a helyi polgárság körében, ahelyett, hogy figyelmét Szvatopluk kései utódocskáira hegyezte volna ki. Ellenben õket – ha hihetünk historické totóvé knyigáknak - magyarski králok olyan eredménnyel irtották ezer évig, hogy a tizenkilencedik századra jól belakták háborítatlanul Felvidékova kies tájait.
Ha a Dunaj partján végigsétálunk, belebotlunk Gabcikovóba, ahol – békeszerzõdésová Parisiensis ide vagy oda – úgy elterelték granyicka folyócskánkat, hogy épp csak csurog-csepeg vodacska Szigetközbe. De ez nem baj, nekik szabad, mint Dunajska Stredán robotzsaruknak agyba-fõbe verni szurkolókat, csak mert nem Slovan Bratislavának drukkolnak. De szívesen verik Hedvigová Malinát is – na, sag schon, neki sincs õsmagyar neve, így legalább reszlovakizál majd, hiszen oly vonzó, kedves, békés és befogadó nép ez.
Bár olvasná Mátyuska Eörsiová idehaza ezt a toleránska törvényecskét, hogy kiálthatna fasizmust á la Tiso, és küzdhetne az üldözöttek jogaiért. De szlovákocska nyelvtörvényecske nem kirekesztõ, nem idegen az európai szellemiségtõl, hiszen a trendi azért mégiscsak az, hogy a magyarokat rugdossuk, akár többségben vannak, akár kisebbségben; akár a csonkaországban, akár elcsatolt területen; akár bûnösök, akár ártatlanok.
Én mindenesetre igyekezni fogok elsajátítani szépségesová tótová literaturnaja nyelvecskét, ne bántson engem tankjával Slota bácsi, már csak azért se, mert ha a „z”-t „a”-ra cserélem a keresztnevemben, éppen kijön az õ anagrammája. Megértésében bízva innen is tiszteltetem: Uzshorodszki Asolt.