2011. márc.
18.
18.
Táblák (Jobbszél)
Ahogyan az elmúlt években megszokhattuk, tavaly sem maradhatott el a szokásos „Az év közlekedési táblája” választás. A média óriási érdeklődésétől kísérve ezúttal – azt lehet mondani, nem meglepő módon – a „Kötelező haladási irány jobbra” győzött. Régi adósságát törlesztette ezzel a szavazó közönség, nyolc szűk esztendő után, mely idő alatt a STOP, a Főútvonal vége, a Zsákutca, az Egyenetlen úttest és többször is a Veszélyes útkanyarulat balra diadalmaskodott.
Akadnak persze, akiknek ellenszenves a legfrissebb díjazott, nehezen törődnek bele a végeredménybe, s azóta is egyfolytában kígyót-békát kiabálnak mindenütt a bajnokra. Az ilyenekkel szemben hiábavalóak az érvek, miszerint a KRESZ a legdemokratikusabb szabályrendszer. Itt ugyanis mindenki előtt nyitott a felemelkedés lehetősége: a legkátyúsabb földútról is ki lehet kanyarodni az országútra (persze, megfelelő körültekintéssel), ott viszont akár a pöfögő Trabant is előnyt élvez a mellékútról érkező legmodernebb Audival szemben. Ezt, érthetően, nehezen nyelik le az audisok, akik megszokták, hogy a zebrán gázoljanak, semmibe vegyék a behajtani tilost, nem is beszélve a záróvonalakról.
Régebben a budapesti játékosok elsősorban a piros keretes tábláknak kedveztek, s ezzel el is döntötték a csatát. Így elkövetkezett a sebességkorlátozó és más tiltó táblák szomorú korszaka, amely kiegészült egy hungaricummal, a piros körben fehér alapon szereplő, óvodás gyermek művének tűnő traktort ábrázoló rajzzal.
No de térjünk vissza a versenyre: a legesélyesebb táblák az utolsó fázisban a tévé nyilvánossága előtt csaptak össze. Valamennyien kaptak egy mentort, aki az adott jelöltet a közönség figyelmébe ajánlotta. Elemzők szerint a mentorok személye jelentősen járult hozzá a későbbi nyertes elsöprő diadalához.
Vajon mi lesz az idén?, találgatja a sajtó. Sikerül-e felfuttatni az ellendrukkereknek a Bukkanó, netán az Egyéb veszély táblákat? Vagy győz a Főútvonal, s megnövekszik a követési távolság?