A tanítványok megkérdezték a Mestert:
- Mi az oka annak, hogy még mindig vannak politikusok, akik az MSZP-ben maradtak? Ez valami csoda? Esetleg a Sátán munkálkodása? Vagy szükségszerűség, ami ellen nem lehet semmit sem tenni?
A Mester egy példázattal válaszolt.
- Olyan ez, mint az egyszeri zöldséges esete. A csarnokban árul már hosszú évek óta. Családja van, akiket el kell tartania. Bár a főnök igazságtalan, kapzsi és gonosz, a zöldséges arra gondol, másutt sem lenne jobb. Amikor például rohadt banánt kell árulnia, logikus lenne, ha otthagyná az egészet és világgá kürtölné: emberek, itt vacak, ehetetlen áruval tömnek titeket, vigyázzatok! De mivel máshoz nem ért, hát árusítja a selejtet.
- És hogyan számol el a lelkiismeretével? – kérdezték a tanítványok.
- Háromféle zöldségest tudunk megkülönböztetni. Az első ezt gondolja: „Nem is rohadt a banán, csak úgy tűnik. Mások hazudják róla, pedig pont így kell kinéznie az egészséges, érett banánnak.” A következő okoskodás már egy kicsit megengedőbb, van benne némi dac: „Nagyon egészséges a rohadt banán. Mindenkinek ezt kellene ennie, s akkor nem civakodnánk folyton azon, jóízű-e vagy sem a déli gyümölcs.”
- És hogyan vélekedik a harmadik?
- Nos, a harmadik éppen olyan romlott, mint a banánja. Emígyen okoskodik: „Rohadt, persze. Büdös, gusztustalan trutymó. De én ebből élek, úgyhogy zabáljátok csak a rohadt banánt, és tejeljetek nekem.”
- És melyiküknek van igaza?
- Az első becsapja önmagát, a második becsapja az embereket, a leghitványabb viszont még kérkedik is önnön gonoszságával. Az első típusnak még van reménye rá, hogy kikeveredjen a gazdája fojtó szorításából. A másodiknak nehezebb, a harmadik nem is akar. De bizony mondom néktek, könnyebb a négyes metrónak eljutni a Bosnyák térig, mint a kommunistának eljutni a megvilágosodásig. Ha majd maguk a zöldségesek vágják a rohadt banánt a főnökük fejéhez, akkor már közel van a Mennyek országa. Addig azonban sokszor kell őket megverni kétharmaddal.